140 éve született az első magyar filmoperatőr
Zitkovszky Béla, az első, nagyközönség előtt vetített magyar film, az 1901-es Táncz operatőrének tiszteletére rendeztek megemlékezést születésének napján, április 2-án Uránia Nemzeti Filmszínházban. A mester ránk maradt fotográfiából és munkásságához kapcsolódó korabeli dokumentumokból rendezett kamarakiállítás az Uránia galériaszintjén tekinthető meg.
Az egykori Uránia Tudományos Színház épülete minden bizonnyal a legalkalmasabb helyszín a korai magyar némafilm meghatározó alakja előtti tiszteletadásra, hiszen a múlt század fordulóján a kor jelentős művészeinek (köztük Blaha Lujza, Márkus Emília, vagy Fedák Sári) közreműködésével készült, különböző táncokat bemutató filmet éppen a mai Uránia Nemzeti Filmszínház tetején, a szabad ég alatt forgatta Zitkovszky. A felvidéki származású fotóművész, aki már a mozgókép legelső megjelenési formái, így Muybridge korai mozgástanulmányi kísérletei iránt is komoly szakmai érdeklődést mutatott, 1899-től Budapesten vállalt tevékeny szerepet a magyar fotográfiai élet mind elméleti, mind gyakorlati színterén. Számos szakfolyóiratban publikált, fényképészeti műtermében a kor jelentős alakjairól készített portréfelvételeket, valamint nem utolsó sorban az új technika, a mozgókép leghozzáértőbb hazai szakemberévé vált.
A sajnálatos módon megsemmisült Tánczon kívül Zitkovszky később még négy játékfilmet forgatott, (1915: Simon Judit, rendező Mérey Adolf; 1916: Az elnémult harangok, rendező Garas Márton; 1916: A falu rossza, rendező Pásztory M. Miklós; 1917: Az obsitos, rendező Balogh Béla), melyek az április 2-i megemlékezésen A mozgás halandó bája címmel összeállított multimédia-előadás révén (rendező Zombory Katalin, zongorán közreműködött Darvas Ferenc) újra megelevenedhettek a mozivásznon. Ezek a némafilmrészletek is arról a szakmai felkészültségről árulkodtak, mely lehetővé tette Zitkovszky számára például a korban kifejezetten újdonságnak számító, dramaturgiailag indokolt plánváltások alkalmazását, vagy a szabadtéri felvételek esetében a statikus, színházat idéző beállításokon túllépő, valóban filmszerű képkomponálást.
A Színház és Filmművészeti Egyetem diákjainak (Lakos Nóra, Dombrovszky Linda, Szepesi Dávid) Hommage á Zitovszky című rövidfilmje a Táncz több mint száz éves ritmusát igyekezett napjaink lüktetéséhez igazítani, így a csárdást hastánc, a tarantellát capoeira váltotta fel. Végül Markovics Ferenc, a Magyar Fotóművészek Szövettsége elnökségi tagjának méltató szavai emlékeztettek arra a szomorú tényre, hogy Zitkovszky teljes mellőzöttségben halt meg, aminek következtében neve napjainkra sajnos szinte teljesen feledésbe merült, noha a magyar filmművészet megszületésében kulcsfontosságú szerepet játszott. Kőháti Zsolt és Tarczai Béla kutatása nyomán vált mégis lehetővé, hogy a 140 éve született mester életét közelebbről megismerjük – ennek a kutatómunkának az eredményeit is felhasználja az a kamarakiállítás, amely az Urániában tekinthető meg az elkövetkező napokban.