sex hikaye

Pejó Róbert: Dallas Pashamende

Szemét dolog a szerelem

2005. február 4. - Hungler Tímea
Pejó Róbert: Dallas Pashamende
Romániai szeméttelep: megrázó képek, koszos, guberáló emberek, farkastörvények, cigánysors. Így indul Pejó Róbert Dallas Pashamende című mozija. A felvezetés sokat ígér, a helyszín felkavaró és szuggesztív, a szemétben a mindennapi megélhetésért turkáló romák látványa pedig végre nem azt az idealizált, furfangos tyúktolvaj képet festi az etnikumról, amit a legtöbb cigányokkal foglalkozó magyar filmtől várhatunk.

Radu, a tanítóvá lett cigányfiú (Bogdán Zsolt) apja temetésére érkezik vissza szülőföldjére a romániai szemétbányába, ahol kis viskókban tengetik mindennapjaikat a romák, és ahol a napi szórakozások közé a balhé, a szex, a pálinka és a szipuzás tartozik. Fehér ingjében, autójával anakronisztikus látványt kelt a nyomorban, élettörténetét csakhamar megtudjuk: alkoholista apa, ambiciózus anya, neki köszönheti hősünk, hogy sikerült kikeverednie a telepről.

Hamarosan felbukkan az egykori szerelem is (Gryllus Dorka), mára azonban már mindketten más kapcsolatban élnek: a lány férjhez ment, gyerekeket szült, Radunak szintén akadt menyasszonya a kinti világban.
A többértelmű címre is magyarázatot kapunk –a szemétbányát és lakosait egy cowboy-kalapos, Jockey-nak becézett gádzsó látogatja naponta (nevezzük őt jobb híján szemét-dealernek), neki adják el a romák azokat a még használható dolgokat, amiket dzsuvából guberáltak. A telep klubélete a Dallas nevű lakókocsiban zajlik –a hely kocsma és tévészoba egyszerre, itt nézik videóról a romák az amerikai szappanopera részeit.

Bármennyire is egyéni hangú, megrázó, majdhogynem dokumentumértékű a mozi szociográfiai vonulata, Pejó nem érez benne egy filmidőnyi konfliktust, így megfejeli azt egy szerelmi drámával; ez azonban komoly csapdának bizonyul –a főszereplő motivációit mondvacsináltnak érezzük, a film alatt nem egyszer indokolatlan, érthetetlen, hogy adott szituációban miért éppen úgy dönt, vagy cselekszik.

A gikszerek közül rögtön az első az autólopási-ügybe keveredő Radu, aki könnyedén tisztázhatná magát a rendőrök előtt, ehelyett azonban menekülőre fogja, és a telepen bujkál; de ugyanilyen érthetetlen, hogy ha mindezt a szerelem miatt teszi, miért nem fogja kézen kedvesét, aki amúgy is a városba vágyik, és viszi el őt a telepről, miért érzi úgy, hogy maradnia kell, hogy (Koncsalovszkij után szabadon) a szemétbánya „első tanítója” lehessen.
Mindezt magyarázhatjuk persze a predesztinációval, esetleg azzal, hogy „a vér nem válik vízzé”, de valahogy túl sok mindent ért már el hősünk a kinti világban ahhoz (biztos állás, egzisztencia, menyasszony), hogy mindezt kockára tegye, ráadásul egy olyan nőért, akit akár kézen is foghatna, és magával vihetne.
A szerelmi tragédiává avanzsált mozi az utolsó harmadában melodrámai húrokat penget –család-egyesítés, véráldozat, megégett gyerek, az apaság kérdése: ez már tényleg tiszta Dallas.

Ha a végjáték szapponoperákra emlékeztető meseszövésével az volt a rendező szándéka, hogy a történetet valamilyen módon ismét visszacsatolja a címhez, jelzem, csak részben járt sikerrel. Bobby, Samantha, Jockey, Pamela szövevényes sztorija nem bír egy olyan központi szállal, hogy egyértelmű volna a néző számára a Dallas Pashamende és az amerikai sikerszéria közötti párhuzam. 

Tényleg kár ezért a filmért – a szemétbánya és az ott bóklászó, többségükben gonosszá, kisstílűvé és amorálissá lett emberek képe olyannyira meghatározó látvány, hogy napokig elkíséri az embert. Csak ezt az agyonbonyolított, kínos szerelmi szálat tudnám feledni.     



Címkék

szemle 36 , kritika


(1) 
Hozzászólások
1-1  /  1
2005. február 6. vasárnap, 18:28#1| torolt felhasznalo
na, ez egy jó és korrekt kritika!

nka emblema 2012