2000 méter - szeptember 20-tól a mozikban
Futam – Filmnovella
Langyos esőcseppek, hűvös szél és remegés. A kirobbanni akaró erő, az akadály és mögötte a sáros, latyakos pálya. A zsoké suttogó bíztatása és izgatott toporgás mindenütt. Az ismert, monoton, rideg hang és a hosszú másodpercekig zúgó gong. De azt már alig hallani. Inkább csak érezni.
A gong után kezdődik az utolsó futam – mert a lovak számára minden egyes futam olyan, mintha az utolsó lenne. Gyorsnak, a leggyorsabbnak lenni, és mindenkit maguk mögött hagyni – csak ez a fontos.
Elhallgat a gong és kicsapódik az ajtó. Az izgalomtól megfeszített izmok most összerándulnak, a paták sáros földdarabokat tépnek ki a talajból.
Az iramtól máris felcsap a meleg testek párája, szinte gőzölögnek
a lovak. Az előre szegezett nyakon
a zsoké: a szitáló eső egybemossa haját a sörénnyel.
Végigsodort a pályán az erő, magával rántva az állatokat. A sor kezd szétszakadozni: az van elől, aki gyors.
Az állatok nem taktikáznak. Elől
lenni jó, hogy előtte ne legyen
a többi, semmi, csak az üres
horizont – s ezért előre törnek.
De most lihegés és a pálca csípős nyilallása. Meg lovak. Elől. A zsoké mond valamit, de nem hallani jól, csak a sarka – az beszél. Talán a
fájdalomtól, talán valami mástól, de meglódul az állat, inai a csatakos nyakon megfeszülnek, fejét előrefeszíti, s végső erejével kaparja-tapossa a földet.
A pára kitör az orrlukakból, s mintha bólintana egyet.
Az akarat egyre előrébb löki a lovat, szaporodnak az ütések is. Látóterében az egyre tisztuló mezőny, s
oldalt a lassacskán lemaradó
többiek. S az erő csak röpíti,
lendíti előre a derest.
Már csak pillanatok kérdése és itt a győzelem: el- és lehagyott mindenkit, előtte csak a szabad, levegős tér. És a fekete ló kétségbeesett, el-elhalkuló zihálása.
Most már egyedül.
Az utolsó körben már a paták zaja sem.
– Balázs Eszter –
